2015. december 2., szerda

Hollók, kastélyok és a vizsgaidőszak kapcsolata egy kis ekcémával fűszerezve

Néha mérhetetlenül tudom sajnálni magam az élet által rám pakolt terhek miatt. Mint pl a tejallergiám, ami 2 éve egyik napról a másikra dupla erősségűre váltott, és azóta kiszámíthatatlan, mikor mennyit engedhetek meg magamnak a valójában tiltólistán lévő ételekből. Télen ill. stresszes időszakban sokkal könnyebben kijön, és megvannak az árnyalatnyi különbségek is a különböző tejtermékek közt. Mostanság épp azt is megérzi a szervezetem, ha valami "nyomokban tejet, tojást tartalmaz", vagy "tejterméket is felhasználó üzemben készült". Nagyjából 6 hete játszuk ezt és azt kell mondjam, a kezdetekhez képest nagyon jól tűröm. Igaz nem is nézek ki úgy, mint 2013-ban, mikor mindkét karom és az arcom is rákvörösen égett az ekcémától, de hol van már az, hogy ezen bőgjek? Igen, néha csalok sajnos, ilyenkor kicsit újra fellángol az arcom, bedagadnak és felrepednek az ujjaim és ismét rájövök, hogy a testem nem lehet becsapni és nem éri meg az a pár perc élvezet, amíg megrágom és lenyelem a falatot.
Vannak olyan mélypontjaim is, mikor eluralkodik rajtam a magány érzése, és úgy tűnik egyedül vagyok a világban és senkit nem érdekel mi van velem. Aztán felidézem, hogy mennyi mindenen túl vagyok, hogy azok a nehézségek amik eddig az utamba kerültek csak mind erősebbé tettek és persze vannak barátaim és családom is, akik szeretnek és megbecsülnek.
Mikor pedig olyan emberekkel találkozom személyesen vagy az interneten egy-egy blogon keresztül, akik sokkal nagyobb dolgokból álltak fel és élik boldogan az életüket minden nehézség ellenére és azzal együtt, akkor ráébredek, hogy nekem is bőven van miért hálásnak lennem. Hiszen megvan minden porcikám és működik minden érzékszervem. Csak rajtam múlik, hogy kihasználom-e ennek a csodálatos szerkezetnek a formálhatóságát, vagy azon sírok, amit nem engedhetek meg. A megfelelő odafigyeléssel és diétával teljes életet vagyok képes élni. Edzhetek, eljárhatok bulizni, dolgozhatok, családot alapíthatok. Igaz velem nem olyan könnyű beülni valahova és harapni valamit, mert nemcsak tejallergiás de vegetáriánus is vagyok. Szerencsére a barátaim java ezt megérti és általában rugalmasak a csalásaim és kitartó napjaim közepette is.

Egyébként, hogy valami könyvekhez köthetőt is mondjak: 2 hete ráleltem a tökéletes karácsonyi ajándékra... magamnak. Ez pedig nem más, mint Maggie Stiefvater Hollófiúk című sorozatának harmadik kötete, a Blue Lily, Lily Blue- magyarul Kék liliom. A Könyvmolyképző kiadó oldalán akadtam rá kedvező áron és kis vívódás után be is tettem a kosaramba. Az ám, de kiderült, hogy 2 könyv megvétele esetén nem számítanak fel szállítási költséget. Mondanom sem kell, hogy vérszemet kaptam. Azonnal átnyálaztam a szerényen több, mint 60 tételre rúgó kívánságlistámat molyon és egész rövid gondolkodás után Montgomery Kék kastélya lett a másik befutó, ami vár majd a fa alatt. Rendkívül előrelátóan otthonra kértem a szállítást, így kiküszöbölve annak a veszélyét, hogy pedagógiai pszichológia szigorlaton lányos zavaromban Gansey és Blue kalandjairól vagy Valancy családjáról kezdjek el beszélni majd. Ugyanez nem mondható el a januári megmérettetésimről, mert négy nappal az év kezdete után már énekből kell valami érdekeset összehoznom, de sajnos nem az ünnepi olvasmányaimból. Ezektől az "apróságoktól" eltekintve (mármint a vizsgaidőszak és velejárói) felhőtlen boldogság keríti hatalmába minden alkalommal szívemet, ha az engem hűen váró kötetekre gondolok, amelyek azóta már épségben meg is érkeztek anyum beszámolója alapján.
És íme a borítók így a végére. A Hollófiúkét illetően még nem döntöttem el, hogy a külföldi, vagy a hazai tetszik-e jobban (nem mintha a véleményem releváns lenne a felelős személyeknél...). Lucy Montgomery könyveinek az újra kiadott változatait viszont határozottan szeretem, mert egységes az alapjuk és szépen mutatnak együtt a polcomon.
    
Ez a külföldi borító
Ez pedig a magyar
Az álmodozó Valancy