A természeten túli és az ő karakteres orra

 "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki egyszer egész nap szerkesztgette magában mit fog írni a blogjába, aztán mikor gép elé került lefagyott. Többször is nekikezdett, de 2 mondatnál tovább nem jutott, pedig négyszer is próbálkozott. Na ez volnék én most. Nem tudom mitől van ez, de remélem rövid ideig tart. Egyik barátnőm-ismerve engem és a fordítottságom- csak mosolyogva ennyit mondott: "majd megírod éjfélkor..". Lehet igaza van. De pont az éjszakai üzemmódomon igyekszem változtatni, mert néhány röpke hét, és újra iskola; én pedig arról voltam híres eddig, hogy a leghangosabb ébresztőt is képes voltam átaludni." -Írtam ezt a piszkozatot vagy két hete, azóta meg ide se néztem *mélyen szégyelli magát*. De mentségemre legyen, hogy a számítógépem egy őskorból itt felejtett lelet és még a teknősbéka is leelőzi, no meg egyéb  dolgaim is voltak. Most viszont megkaptam drága nagymamámtól életem első laptopját, ami igazán gyors (már csak ezért is sikerült 1 nap alatt megszeretnem), így sutba dobtam alvás utáni vágyam egy kis időre és reményeim szerint összeeszkábálok egy posztot.

 Gail Carriger: Soulless című könyvét végre sikerült megszereznem egy olvasás erejéig. Nagyon kíváncsi voltam már, hogy mit rejt ez a borító és mivel pár bejegyzést is olvastam róla, alig vártam, hogy neki eshessek.
 Kezdetnek: "Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig olasz, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb társadalmi köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála cukorszörptorta?"

  Mint a fülszövegből is ismeretes, Alexia Tarabotti vénlány, mégpedig a legkilátástalanabb fajtából: kreol bőrű -abban a korban, amikor a nőknél a fehér bőr volt a divat-, feltűnő orral rendelkezik és a tetejébe lélek nélkül született -de psszt, ez titok. Anyja csupán az első kettőről tud, de ez is bőven elegendő ahhoz, hogy már 15 éves korábban elkönyveljék mint kiházasíthatatlan leányt. Azért ehhez még lesz 1-2 szavuk a szereplőknek, főleg Lord Macconak, aki mellesleg alfahím a javából. Szó esik majd ízléstelen kalapokról Tarabotti kisasszony kebelbarátnőjének jóvoltából és a vámpírok öltözködési stílusáról is, melyet Lord Akeldamán keresztül ismerhetünk meg.
 Történetünk kezdetén főhősnőnk épp egy bálon van, ahol a balszerencse utoléri egy tudatlan selypítő vérszívó személyében, és  egyben a lavinát is elindítja. Alexia méretes orrát mindenbe beleütve igyekszik megoldani az ismeretlen vámpír rejtélyét, több-kevesebb szerencsével, no meg némi természetfeletti segítséggel.

 Igazán élveztem a szócsatákat és a váratlan fordulatokat- sajnálatomra a vége felé mindkettőből kevesebb lett, testi vágyból annál több. Nem értem miért csak addig volt éles nyelvű és szellemes Alexia, míg esélye sem volt férjre, és bennem megkérdőjelezte sziporkázó elméjét a tény, hogy milyen könnyen kapható volt bármire, ami Lord Macconnel volt kapcsolatos (teljesen kiéhezettnek tűnt). Továbbá csökkentette a mű élvezetét számomra, hogy egy idő után előbb tudtam a kérdésekre a választ, mint maguk a szereplők. Igen, én már csak ilyen vagyok; szeretek a hőssel együtt rájönni a titkokra, nem pedig azt érezni, h "Jaj, miért nem jön már rá, hiszen annyira nyilvánvaló!" De én sajnos ezt éreztem a kis amerikai tudóssal való beszélgetésüktől kezdve egészen a nagy akció végéig. A befejezés pedig csak hab a tortán. De (hogy valami jót is mondjak végre szegény könyvről) bár a kritikám után kevéssé látszik, azért élveztem én ezt a könyvet, csak mindig van egy 'csak', ha bővebben szeretném pozitívan méltatni. Csak nem bírom abba hagyni... Méretes kérdőjelek maradtak a fejemben, mert nem sikerült megtudnom, hogy pontosan milyen dolgoknak van hiányában az a személy, aki természeten túli, azaz lélektelen. Mert bár az elején hivatkozott erre néhány dolog miatt az írónő, később akadtak olyan részletek, ahol ilyetén fajta mivoltát megcáfolni látszott Alexia viselkedése.  (Mondjak még róla valami egyáltalán nem lelkesítőt vagy inkább kerekítsek egy kedvesebb véget már?)
 Összefoglalva ez egy érdekes téma a fiatalok számára, ám talán pont miattuk is lettek belecsempészve a pirulós részek, így próbálva több izgalmat csepegtetni ebbe a műbe. Szigorúan 16+ ezáltal. Tökéletes olvasmány lehet annak, aki valami könnyed, de mégis izgalmas történetre vágyik a napernyők divatjának századából.
És ami a legfontosabb: senkit se tántorítson el szőrszálhasogató kritikám, ha egyébként kedvére valónak tartja a könyvet. :)

Adatok:

• Könyvmolyképző Kiadó, 2012.
• Arany pöttyös könyvek sorozat
• 374 oldal
• Kötés: papír/ puha kötés

 Utolsó észrevételem, amit nem tudok megállni: hogy képes valaki bizalmas kontaktusba kerülni a szerelmével annak biztos tudatában, hogy egy óra múlva bármi megtörténhet velük és inkább tervet kéne szőni?