Összevissza

 Tudom, régen írtam nagyon, de el vagyok havazva. Hosszúak a napjaim, ha nem suliban vagyok, akkor épp oda készítek valamit a koliban vagy kihasználva szabad perceimet pihenek. Így aztán kevés időm jut olvasásra, blogolásra.
 Azért annyi hír van, hogy pont a koli közelében nyílt egy antikvárium, ahonnan már öt könyvvel gazdagodtam. Szeptemberben vettem egy Radnóti összeset és egy nagyon régi Moliére kötetet (majd egyszer lefotózom és rakok fel róla képet, gyönyörű), a héten pedig A loowodi árvát, a Boldogtalan nyár című csíkos könyvet és egy ekcémáról szólót.
 Ha lesz időm majd írok ezekről. :)

A természeten túli és az ő karakteres orra

 "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki egyszer egész nap szerkesztgette magában mit fog írni a blogjába, aztán mikor gép elé került lefagyott. Többször is nekikezdett, de 2 mondatnál tovább nem jutott, pedig négyszer is próbálkozott. Na ez volnék én most. Nem tudom mitől van ez, de remélem rövid ideig tart. Egyik barátnőm-ismerve engem és a fordítottságom- csak mosolyogva ennyit mondott: "majd megírod éjfélkor..". Lehet igaza van. De pont az éjszakai üzemmódomon igyekszem változtatni, mert néhány röpke hét, és újra iskola; én pedig arról voltam híres eddig, hogy a leghangosabb ébresztőt is képes voltam átaludni." -Írtam ezt a piszkozatot vagy két hete, azóta meg ide se néztem *mélyen szégyelli magát*. De mentségemre legyen, hogy a számítógépem egy őskorból itt felejtett lelet és még a teknősbéka is leelőzi, no meg egyéb  dolgaim is voltak. Most viszont megkaptam drága nagymamámtól életem első laptopját, ami igazán gyors (már csak ezért is sikerült 1 nap alatt megszeretnem), így sutba dobtam alvás utáni vágyam egy kis időre és reményeim szerint összeeszkábálok egy posztot.

 Gail Carriger: Soulless című könyvét végre sikerült megszereznem egy olvasás erejéig. Nagyon kíváncsi voltam már, hogy mit rejt ez a borító és mivel pár bejegyzést is olvastam róla, alig vártam, hogy neki eshessek.
 Kezdetnek: "Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig olasz, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb társadalmi köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála cukorszörptorta?"

  Mint a fülszövegből is ismeretes, Alexia Tarabotti vénlány, mégpedig a legkilátástalanabb fajtából: kreol bőrű -abban a korban, amikor a nőknél a fehér bőr volt a divat-, feltűnő orral rendelkezik és a tetejébe lélek nélkül született -de psszt, ez titok. Anyja csupán az első kettőről tud, de ez is bőven elegendő ahhoz, hogy már 15 éves korábban elkönyveljék mint kiházasíthatatlan leányt. Azért ehhez még lesz 1-2 szavuk a szereplőknek, főleg Lord Macconak, aki mellesleg alfahím a javából. Szó esik majd ízléstelen kalapokról Tarabotti kisasszony kebelbarátnőjének jóvoltából és a vámpírok öltözködési stílusáról is, melyet Lord Akeldamán keresztül ismerhetünk meg.
 Történetünk kezdetén főhősnőnk épp egy bálon van, ahol a balszerencse utoléri egy tudatlan selypítő vérszívó személyében, és  egyben a lavinát is elindítja. Alexia méretes orrát mindenbe beleütve igyekszik megoldani az ismeretlen vámpír rejtélyét, több-kevesebb szerencsével, no meg némi természetfeletti segítséggel.

 Igazán élveztem a szócsatákat és a váratlan fordulatokat- sajnálatomra a vége felé mindkettőből kevesebb lett, testi vágyból annál több. Nem értem miért csak addig volt éles nyelvű és szellemes Alexia, míg esélye sem volt férjre, és bennem megkérdőjelezte sziporkázó elméjét a tény, hogy milyen könnyen kapható volt bármire, ami Lord Macconnel volt kapcsolatos (teljesen kiéhezettnek tűnt). Továbbá csökkentette a mű élvezetét számomra, hogy egy idő után előbb tudtam a kérdésekre a választ, mint maguk a szereplők. Igen, én már csak ilyen vagyok; szeretek a hőssel együtt rájönni a titkokra, nem pedig azt érezni, h "Jaj, miért nem jön már rá, hiszen annyira nyilvánvaló!" De én sajnos ezt éreztem a kis amerikai tudóssal való beszélgetésüktől kezdve egészen a nagy akció végéig. A befejezés pedig csak hab a tortán. De (hogy valami jót is mondjak végre szegény könyvről) bár a kritikám után kevéssé látszik, azért élveztem én ezt a könyvet, csak mindig van egy 'csak', ha bővebben szeretném pozitívan méltatni. Csak nem bírom abba hagyni... Méretes kérdőjelek maradtak a fejemben, mert nem sikerült megtudnom, hogy pontosan milyen dolgoknak van hiányában az a személy, aki természeten túli, azaz lélektelen. Mert bár az elején hivatkozott erre néhány dolog miatt az írónő, később akadtak olyan részletek, ahol ilyetén fajta mivoltát megcáfolni látszott Alexia viselkedése.  (Mondjak még róla valami egyáltalán nem lelkesítőt vagy inkább kerekítsek egy kedvesebb véget már?)
 Összefoglalva ez egy érdekes téma a fiatalok számára, ám talán pont miattuk is lettek belecsempészve a pirulós részek, így próbálva több izgalmat csepegtetni ebbe a műbe. Szigorúan 16+ ezáltal. Tökéletes olvasmány lehet annak, aki valami könnyed, de mégis izgalmas történetre vágyik a napernyők divatjának századából.
És ami a legfontosabb: senkit se tántorítson el szőrszálhasogató kritikám, ha egyébként kedvére valónak tartja a könyvet. :)

Adatok:

• Könyvmolyképző Kiadó, 2012.
• Arany pöttyös könyvek sorozat
• 374 oldal
• Kötés: papír/ puha kötés

 Utolsó észrevételem, amit nem tudok megállni: hogy képes valaki bizalmas kontaktusba kerülni a szerelmével annak biztos tudatában, hogy egy óra múlva bármi megtörténhet velük és inkább tervet kéne szőni?

Élek! (és bőszen könyvmolyoskodom)

 Vagy jó két hónapja nem írtam egy kukkot se, mert érettségi volt, aztán meg felengedtem, hogy vége és végre élvezhetem a nyarat aztán meg valahogy elfelejtettem, hogy van ez nekem. De most újra itt vagyok, tele könyv élményekkel :D .
 Egyébként már rég szerettem volna visszatérni, csak nemigen adódott olyan helyzet, hogy késő éjjelig gépnél legyek (ha meg mégis, akkor olvastam).
 Többek közt el akartam mesélni, hogy az Ui.: Szeretlek-ért úgy odavoltam, aztán mikor megemésztettem rájöttem, hogy utálom a főszereplőt. Visszatekintve nem értettem, hogy tudott annyira levenni a lábamról ez a könyv, de végül arra a megfejtésre jutottam, hogy maga téma- hogy meghal egy szeretted és neked tovább kell lépned- jó. Lenne. De a szereplők... Holly karaktere utólag nagyon idegesített. Lelkileg gyenge, egyik buliból ki a másikba be- típus, akinek az a lényeg, hogy legyen vadiúj ruhája a következő partira, először a szülei irányították az életét, aztán meg a férje- ameddig meg nem halt- (aki mellesleg a tökéletes ember megtestesítője). Szóval teljesen felszínesre sikeredett számomra Holly, viszont a könyv javára legyen írva, hogy amíg olvastam élveztem, és csak később jöttem rá, hogy milyen olcsó is ez a mű. Nekem egy jobbfajta Meg Cabot regényt juttat azóta az eszembe.

 Aztán.. nagyon rég kiolvastam már A szabadulást, próbáltam is írni róla, de akkor nem ment. Pedig az aztán mély benyomást tett rám. De az előzőleg említett regény miatt már óvatosabb is voltam, mert nem akarok még egyszer abba a hibába esni, hogy a könyv hatása alatt vagyok még, mikor véleményezem.  Majd mostanság igyekszem behozni a lemaradásomat, remélem sikerrel.

 Bevallom tisztességesen, szoktam netről letölteni ingyen könyveket és gépen olvasni, bár jobb szeretem én is, ha a két kezem közé tudom fogni és hurcolni magammal mindenhová míg ki nem olvasom. De a világon nincs annyi pénz, mint amennyit én el tudnék költeni könyvesboltban és nem utolsó sorban van ami annyira érdekel, hogy nem vagyok képes sokat várni rá. Így aztán nagyon megörültem mikor felfedeztem nemrégiben egy újabb könyvletöltős oldalt, ahonnan azonnal a gépemre vándorolt Az éhezők viadala mindhárom része és a Soulless. A trilógiát egy hét alatt kiolvastam, majd azokról is kéne írnom véleményt, a másikba még nem kezdtem bele.

 Úgy érzem kissé ugráltam a témák közt, de hát sok minden történt mióta utoljára itt jártam, így többször vissza is kellett térnem egy-egy dologhoz, mert még eszembe jutott hozzáfűznivaló.
Ja, és rá kellett jönnöm, hogy mennyire hiányzott nekem a többi könyves blog olvasása.  :)

Újabb könyvtári szerzeményem

A mai újabb kirándulás eredményeként kivettem a könyvtárból Justin Cronintól A szabadulást. Valahol valaki ajánlotta, és én azt mondtam magamban: miért is ne? Legfeljebb ha nem tetszik, majd nem olvasom ki (bár ilyen elég ritkán fordul elő velem). Most néztem meg: 834 oldalas. Egy darabig elleszek vele. :D Más miatt mentem be, de semmit nem találtam azok közül, amit kerestem sajnos. Ilyen lett volna például a Csontváros, amit Szellem nagyon ajánl, vagy Cecelia Aherntől az Ahol a szivárvány véget ér, ami ugyancsak jó kritikát kapott több embernél is.
 Amúgy el is kezdtem olvasni hazafelé a buszon, de még nem tudom tetszik-e, ahhoz túlságosan az elején tartok. Majd jövök a véleménnyel! :)

Megtanulni a múlttal (de nem benne) élni.

Szegény könyvek kissé el lettek hanyagolva, miután kiolvastam őket... De most rávettem magam, hogy a Ui.:Szeretlek-ről bejegyzést írjak, így éjfél előtt kicsivel (mondtam én, hogy kissé fordítva lettem beállítva).

 

 A fülszöveg: Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal.
Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap első napját, ugyanis akkor bonthatja fel az újabb borítékot és olvashatja el Gerry soron következő üzenetét a feladatot az előtte álló hónapra. A feladatok teljesítésével Holly lassan újra megtalálja az utat az élethez. Visszatalál családjához, régi barátaihoz, új barátságokat köt. Dolgozni kezd, és életében először élvezi a munkáját, majd végül megnyitja szívét egy új szerelem lehetősége előtt.
Holly újra megtanul élni.

 Több blogos oldalon dicsérték, hát kivettem a könyvtárból. Nem bizonyult melléfogásnak, aznap este hattól hajnal fél kettőig ki is olvastam. Teljesen magával ragadott az érzelmek sokasága, és az, hogy mennyire nyíltan ír róla az Cecelia Ahern. Valaki azt mondta, hogy örül, hogy végre van egy olyan mű napjainkban, ami nem mellékes dologként tekint az érzelmekre, hanem megragadja, és szemünk elé tárja azokat.

 Holly a történet elején két hónapja özvegy, és úgy érzi neki nincs saját terve az életére, annyi volt mindig is, hogy Gerryvel éljen. Vagy épp a múltban jár vagy ha nem, akkor oda vágyik, hogy megváltoztathassa azt, amit rosszul csinált. Közben nem veszi észre, hogy az élet halad tovább, csak ő maradt ugyanott. De a neki címzett szüleinél lévő levél egy csapásra megváltoztatja az életét, újra van miért felkelnie reggelenként. A férje utasításai vannak benne 10 hónapra lebontva. Ezek után a leveleknek, a levelekért él. 
 Megváltozik a hozzáállása több dologhoz is, például a legidősebb bátyjával szorosabbra fűzik a kapcsolatot, akivel sohasem jött ki jól. Persze az is rásegít a folyamatra, hogy maga Richard is átalakul. Más szemmel kezd tekinteni a húgára is, miután többször is jót beszélgetnek, és segít Ciarának visszakapni a szerelmét. Új barátra talál Daniel, a bártulajdonos személyében.
Lassan-lassan a saját élete is a helyére kerül, olykor sírással, olykor nevetéssel fűszerezve, s a változatos üzenetek végrehajtása közepette Hol régi-új önmagává válik végül.


 Ez egy sírós történet volt számomra. Szerintem többek közt ezt olvassa a november, mikor olyan csúnya, lucskos idők járnak. Persze van benne bőven vicces, nevetős rész is azért (így lehet, hogy van jó idő ősz végén is olykor).
Nem sok rosszat tudnék mondani erről a műről, viszont van egy, amitől mindig a hajam téptem képzeletben. A szereplők minden egyes alkalommal "ajszi"-t mondtak ajándék helyett. Nem tudom, hogy a fordítónak tudható-e be ez a hiba, de engem nagyon zavart, mivel alapvetően borsódzik a hátam a plázacicáktól és a beszédstílusuktól, és a könyvben leírt karakterek közel sincsenek ehhez az embertípushoz. Viszont az, ahogy bemutatta az élet törékenységét, és ahogy rámutatott, hogy mennyi mindent csak akkor kezdünk el értékelni mikor már vége, az számomra egy kiemelkedő könyvvé tette Cecelia Ahern írását. Úgy érzem, még mást is fogok tőle olvasni.

Visszatérés a könyvek birodalmába

 Azt kell mondjam, egyszerűen dalolt a lelkem, amikor csütörtökön az utolsó írásbelim után végre a könyvtárban voltam, és 3 igencsak vaskos kötettel gazdagodtam néhány hétre. Az igazat megvallva, már egy hét elteltével vissza tudnám vinni, mert ha jó könyv kerül a kezembe és időm is van, akkor nagyon gyorsan olvasok- kettőn már túl is vagyok. Viszont most túl fáradt vagyok, hogy bejegyzést írjak róluk, majd ha kialudtam magam. De ezt azért már muszáj volt közölnöm az eddig még nem létező olvasótáborommal, nehogy tovább álljatok, mert nem írok...
 Ha már mondtam, h voltam könyvtárban, azt is megmutatom, mit hoztam ki:






 Szóval hamarosan jövök  ezeknek a véleményével ;)

Sarah tündérmeséje

 Végre nekiláttam,  és 1 óra alatt gyorsan kiolvastam ma az egyik nagy kedvencemet, A padlásszoba kis hercegnőjét, mert már égett a bőr az arcomon, hogy vagy két hete bejelöltem molyon, hogy olvasom, és azért ez nem egy megerőltetően hosszú könyv...
 A lényegre térve: általános elsős koromban kaptam valakitől, és már akkor sem volt új. Mary Poppinssal együtt gyerekkorom egyik meghatározó története lett, s a mai napig szívesen olvasom. Valahányszor rossz dolog történt velem, előkaptam ezt a könyvet és a kis Sarah Crew megpróbáltatásaival és szerencséjével vigasztaltam magam- így talán ez volt az első alkalom, hogy nem ilyen apropóból került a kezembe. :D
Igazából ez egy tipikus lányregény egy erős jellemmel megáldott főhőssel, aki 12 éves kora ellenére felnőttként gondolkozik, erkölcsi tanulságokkal és persze happy enddel.  Mind amelett egy nagyon szerethető történet, jól megformált karakterekkel- bár ők is egy-egy sablonra épültek, nincs bennük túlzott bonyolultság. Magyarul egy kisiskolásnak tökéletes mű, aki pedig felnőttként olvassa újra, annak is kellemes élményben lehet része szerintem.