Jaj, én tényleg szeretem a Szépszeműt (különben nem lennénk együtt több mint egy éve), de néha elszomorít, hogy annyira távol tud lenni az én világomtól. Néha bizony szükségem lenne rá, hogy meghallgasson, és képes legyen velem aktív társalgásra (és nem egy filmről). De kissé más hullámhosszon vagyunk alapvetően. Ismeritek, mikor a másik nem érti a viccet, a szófordulatot vagy épp egyáltalán nem vicces neki.
Van, hogy már annyira felgyülemlik a csajos mondanivaló bennem, hogy ő is kap belőle- látom is az arcán a véleményét. :D Ilyenkor tökéletesen látszik, hogy ő mennyire hímnemű, én meg pont az ellentéte.
Képzeljetek el egy örökké beszélő lányt-engem- és egy hallgatag srácot-Szépszeműt. Hát nem vagyunk egyszerű eset... :D Azt azért be kell vallanom, egész jól szokta tűrni a szófosásaimat (csak az arckifejezéseinek nem tud parancsolni).
Ez egy hosszú, témakifejtős bejegyzésnek készült, de kezdek kifogyni a mondanivalóból... Lehet érettségi után kéne próbálkoznom inkább.. :P Erről jut eszembe: bizony, túl vagyok a magyaron. Teljesen felszabadultan hagytam ott a termet, hogy én biztosan jót csináltam, aztán hazajöttem, szemembe akadt egy megoldás a neten. Elkezdtem olvasni, majd bezártam, mert rájöttem, hogy nem akarok szívbajt kapni. :D Dogáknál is utáltam, mikor a tanár azonnal megmondta mik voltak a válaszok, s nem hagyott ezáltal a boldog tudatlanságban egészen a javított változat kiosztásáig. Szerintem ez szívtelenség. Megfosztják az embert a reménytől.
De most megyek, mert holnap matek. :S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése